A napunk hőmérsékletének többszörösére hevítették az energiaforrást, amely teljesen zöld megoldásnak számít. Sem káros sugárzást, sem egyéb káros kibocsátást nem eredményez. Az elektromos autózást gyakran mondják "álzöld" megoldásnak, hiszen nem mindegy, hogy az adott elektromos energiát milyen formában hozzák létre. Ezzel a módszerrel is új fejezet nyílhat az energiatermelésben!
Ha elnyeri a tetszésedet a tartalom, arra biztatunk, hogy mondd el véleményedet egy hozzászólásban. Megosztásodat pedig kifejezetten köszönjük! Sőt! Meghálálhatjuk? Használd a Markoló funkciót az extra Tőzsdearanypontok gyűjtéséhez! Siker, Veled! ;)
5000
Nem mostanában született meg az elképzelés, hogy energia előállítására talán le kellene modelleznünk azt a jelenséget amely a Napban zajlik. Ennek egyik akadálya az volt, hogy magát a folyamatot nem is értettük pontosan, csak a második világháború idején tisztult le a dolog annyira, hogy komolyabban elkezdhessünk foglalkozni vele. Bár az 1920-as években már megszületett az alapötlet, a probléma nagyságrendjét jelzi, hogy azóta közel 200 kísérleti erőmű létesült, melyekben megpróbálták a fúziós energia felszabadítását elérni hidrogénatomok ütköztetésével. A „lehoznám neked a csillagokat is az égről” mondás ezzel egészen új értelmet kapott. Kellett néhány kutató – több esetben Nobel-díjat hozó – munkája is ahhoz, hogy 1946-ban beadhassák az első szabadalmat és 1951-ben meg lehessen kezdeni az érdemi munkát.
Ahogy a kisfilmből is kiderül, óriási nyomásra és/vagy hőmérsékletre van szükség a fúzió fenntartásához. Leginkább a Szovjet tervezésű tokamak rendszerű reaktor vált be, mely toroid alakjával (autóbelső, úszógumi) képes olyan erős mágneses teret létrehozni, ami a plazmaállapot fenntartásához kell, de a 150 millió Kelvinhez már külső hő bevitelére is szükség van. Ez egy igen komplex folyamat, de egyúttal azt is eredményezi, hogy üzemzavar esetén a fúziós reakciók azonnal leállnak. Nem fordulhat elő az atomerőművekben extrém esetben jelentkező, kontrollálatlan energiafelszabadulás, ami a legnagyobb ellenérv a technológiával szemben.
🤔
TP Robi
Hogy megéri-e? Talán közelítsük meg kis hazánk éves energiaigényéből kiindulva! Ehhez elegendő volna 10 millió tonna szén, 2,5 millió tonna földgáz, vagy 452 millió liter benzin. A fúzióban résztvevő két anyag vonatkozásában pedig 150 kg deutérium és 230 kg trícium is elegendő lenne. - Hagyok időt!
Mindenesetre számos előnnyel kecsegtet a megoldás, de 1985-ben világossá vált, hogy egyetlen ország sem lesz képes egymagában megoldani ezt az igen bonyolult problémát. Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov ezért nemzetközi összefogást kezdeményezett. 1988-ban elkezdődtek a ma egyszerűen csak ITER-nek, vagyis Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktornak nevezett építmény tervezési munkálatai. 35 nemzet osztotta fel a 23,7 milliárd dollárnyi költséget, amely a 10 millió részegység legyártásához szükséges. Ma a dél-franciaországi Cadarche kutatóközpontban a 25 ezer tonnás gépezet arra vár, hogy 2025-ben beüzemeljék. Ennek a projektnek 5 magyar kutató is résztvevője, úgyhogy bocsánat, de mi azért nekik (is) drukkolunk.
Ezzel szemben a kínai kollégák már túl vannak a tesztüzemen és üzembe helyezték saját erőművüket. Kíváncsian várjuk a jövőbeni tapasztalatokat. Ha csak annyi haszna lesz, hogy tisztul a légkör, már megérte.
Forrás: National Geographic [Egyre közelebb a fúziós erőmű indítása | National Geographic (24.hu)
Érdekel a véleményed az újszerű megoldásról!
Szerinted Magyarországnak mikor lesz ilyen erőműve? Szerintem csatlakozz a sikerközösségünkhöz, mert akkor itt például egy teljesen másik felirat lesz számodra elérhető!
A TP Portálon a TartalomKezelő színtéren 4 fő témacsoportunk van:
TP Luxury TP Motivátor TP Nagyvilági Érdekes TP Bolygó I. a Föld
Válassz a fenti témák közül, vagy nézd meg a 5000
Regisztrálj most, akár 5000 kezdő egyenleggel indulhatsz, már 0 Ft-ért! Melyik a Te SikerKaraktered? - TP RobiDroid
Úgy érzed? Szólj hozzá...
Nem látod a hozzászólásokat?
Ennek több oka is lehet!
Nézzük meg sorban:
1. Inkognitó ablakban előfordulnak ilyenek...
2. Nem vagy bejelentkezve a Facebookra. Jelentkezz be! 😉
3. A böngésződben erőteljesen paranoid beállítások vannak érvényben. A TP oldalain nem kell tartanod semmitől, nyugodtan kikapcsolhatod a teljes webhelyen az AdBlockert, illetve a nyomkövetés elleni védelmet. Például Firefox böngészőben a címsor előtti pajzsra kattintva tudod ezt megtenni:
3. Chrome böngészőben ez sokszor problémás... Ha elküldöd magadnak a linket (Link másolása gomb), és Messengeren nyitod meg (Facebook böngészőben), akkor nagyobb eséllyel látod a Like és Hozzászólás lehetőségeket. Ha esetleg tudod, hogy milyen beállítással lehet behozni a Facebook hozzászólásokat és a Like gombot, akkor kérlek jelezd ezt nekünk is! Örömmel kiegészítenénk ezt a leírást! Egy kis meglepetéssel pedig megháláljuk neked a segítséget!
4. A böngészők egyre komolyabb - alap - védelemmel vannak ellátva a nyomkövetéseket illetően. Ez viszont megnehezíti az etikus és kártékony tartalmaktól mentes - így a SikerVeled.hu - weboldalak használhatóságát is. Javasoljuk, hogy olyan böngészőt és olyan beállításokat használj, amivel teljes értékűen tudod használni a TP Portál és a Facebook által (Pl.: Like, Megosztás, Hozzászólás) nyújtott lehetőségeket!
5. Később még bővítjük. Egyelőre még várjuk a visszajelzéseiteket a különféle böngészők és azok beállításai kapcsán. Köszönjük, ha segítesz ebben!
6. Senki nem írt hozzászólást... Igen, ebben az esetben sem fogsz hozzászólást látni, viszont itt főként technikai értelemben gondoljuk, hogy nem látod a hozzászólásokat. Tehát ha még a hozzászólás lehetőségét sem látod... Mindenesetre, ha TE éppen látod a lehetőséget és hozzá tudsz szólni, akkor kérlek reagálj valami konstruktívat az adott tartalmat illetően. Köszönjük!
TP RobiDroid