A Föld napját Magyarországon a rendszerváltás óta rendezik meg évente, először 1990. április 22-én. Azon a napon, amelyiken egykor VIII. Henrik trónra lépett, 1989-ben feloszlott a KISZ, Lenin és a brazil focista Kaká pedig megszületett, bár valószínűleg ezen események közül egyik sem volt az időpont választásának ihletője.
Ha elnyeri a tetszésedet a tartalom, arra biztatunk, hogy mondd el véleményedet egy hozzászólásban. Megosztásodat pedig kifejezetten köszönjük! Sőt! Meghálálhatjuk? Használd a Markoló funkciót az extra Tőzsdearanypontok gyűjtéséhez! Siker, Veled! ;)
5000
Az alábbi videó lehet, hogy "gagyinak" tűnik a helyzet komolyságához képest, de nem erről van szó. Inkább az a törekvés érhető tetten, hogy a mese segítségével edukálják a jövő generációját a Föld nevű bolygónk megmentésére irányuló gondolkodás felé. A fenntartható fejlődés ebben kulcsfontosságú! Egyre inkább szükség van arra, hogy megtanuljunk felelősségteljesen viselkedni és ez gyermekkorban ráadásul igazán könnyen tanítható és általánosan elfogadottá tehető a számukra a környezettudatos emberi életvitel. Fontos, hiszen ezen múlhat az emberiség jövője is!
Az ünnep ötletét John McConnell vetette fel 1969-ben, egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja. Denis Hayes – később alternatív energiaforrásokkal foglalkozó – egyetemi hallgató még ebben az évben indított mozgalmat a bolygó védelmében. Megszületett az Earth Day Network (Föld Napja Hálózat) melynek jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
🤔
TP Robi
Több mint 125 országban környezetvédelmi akciókat szerveznek. Évek óta ezen a napon adja ki a washingtoni Worldwatch institute éves jelentését a világ környezeti állapotáról. Ezekből kiderül, hogy az emberiség túlterjeszkedése agyonnyomja a vadvilágot, túlfogyasztunk és túlterjeszkedünk. Az emberiség beavatkozása a természet évezredes egyensúlyába veszélyezteti a vadonélők, köztük a beporzó rovarok, növények létét. Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése. Ezt a témát korábban már mi is érintettük a David Attenborough életét bemutató cikkünkben.
És hogy mit tehetünk mi? A Föld Napja Alapítvány magyar honlapja megadja a választ.
Tegyünk végre, kezdjük ma! Mit tehetsz Te? Sokat. Építs közösséget, zöldítsd környezetedet, ültess fát, termelj haszonnövényeket, komposztálj, éheztesd a kukát, szigetelj, közlekedj közösen, ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül, válts környezetbarát szerekre, félkész, kész helyett egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit... ajándék a környezetnek, egészségednek. Minden héten. A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon. Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól. Kb. 9 évünk maradt a cselekvésre. Cselekedj Te is! A szemétszedés, a szelektív gyűjtés már nem elég...
Forrás: fna
A Föld Napja mára az egyik legjelentősebb környezetvédelmi rendezvények ünnepévé nőtte ki magát, de egyre több az olyan hely, ahol nem csak az év egyetlen napját szentelik az ökotudatosságnak. Lassan, fokozatosan változik a szemlélet, melynek nyomán talán sikerülhet megvédenünk a bolygónk jövőjét. Évről évre megválasztják a legzöldebb várost, a közelmúltban Masdar City nyerte el ezt a megtisztelő címet, írtunk is róla pár sort annak idején. Talán nem kell mindnyájunknak ekkora léptékben gondolkoznunk, de a magunk eszközeivel megpróbálhatunk világunk sorsán valamennyit javítani.
Szerintem csatlakozz a sikerközösségünkhöz, mert akkor itt például egy teljesen másik felirat lesz számodra elérhető!
A TP Portálon a TartalomKezelő színtéren 4 fő témacsoportunk van:
TP Luxury TP Motivátor TP Nagyvilági Érdekes TP Bolygó I. a Föld
Válassz a fenti témák közül, vagy nézd meg a 5000
Regisztrálj most, akár 5000 kezdő egyenleggel indulhatsz, már 0 Ft-ért! Melyik a Te SikerKaraktered? - TP RobiDroid
Úgy érzed? Szólj hozzá...
Nem látod a hozzászólásokat?
Ennek több oka is lehet!
Nézzük meg sorban:
1. Inkognitó ablakban előfordulnak ilyenek...
2. Nem vagy bejelentkezve a Facebookra. Jelentkezz be! 😉
3. A böngésződben erőteljesen paranoid beállítások vannak érvényben. A TP oldalain nem kell tartanod semmitől, nyugodtan kikapcsolhatod a teljes webhelyen az AdBlockert, illetve a nyomkövetés elleni védelmet. Például Firefox böngészőben a címsor előtti pajzsra kattintva tudod ezt megtenni:
3. Chrome böngészőben ez sokszor problémás... Ha elküldöd magadnak a linket (Link másolása gomb), és Messengeren nyitod meg (Facebook böngészőben), akkor nagyobb eséllyel látod a Like és Hozzászólás lehetőségeket. Ha esetleg tudod, hogy milyen beállítással lehet behozni a Facebook hozzászólásokat és a Like gombot, akkor kérlek jelezd ezt nekünk is! Örömmel kiegészítenénk ezt a leírást! Egy kis meglepetéssel pedig megháláljuk neked a segítséget!
4. A böngészők egyre komolyabb - alap - védelemmel vannak ellátva a nyomkövetéseket illetően. Ez viszont megnehezíti az etikus és kártékony tartalmaktól mentes - így a SikerVeled.hu - weboldalak használhatóságát is. Javasoljuk, hogy olyan böngészőt és olyan beállításokat használj, amivel teljes értékűen tudod használni a TP Portál és a Facebook által (Pl.: Like, Megosztás, Hozzászólás) nyújtott lehetőségeket!
5. Később még bővítjük. Egyelőre még várjuk a visszajelzéseiteket a különféle böngészők és azok beállításai kapcsán. Köszönjük, ha segítesz ebben!
6. Senki nem írt hozzászólást... Igen, ebben az esetben sem fogsz hozzászólást látni, viszont itt főként technikai értelemben gondoljuk, hogy nem látod a hozzászólásokat. Tehát ha még a hozzászólás lehetőségét sem látod... Mindenesetre, ha TE éppen látod a lehetőséget és hozzá tudsz szólni, akkor kérlek reagálj valami konstruktívat az adott tartalmat illetően. Köszönjük!
TP RobiDroid