Milyen hatással van a pálinka a robotokra? - Kérdezhetnénk, amikor egy-egy csárdáshoz hasonló mozdulatot is bemutatnak a robotcsodák.
Ha elnyeri a tetszésedet a tartalom, arra biztatunk, hogy mondd el véleményedet egy hozzászólásban. Megosztásodat pedig kifejezetten köszönjük! Sőt! Meghálálhatjuk? Használd a Markoló funkciót az extra Tőzsdearanypontok gyűjtéséhez! Siker, Veled! ;)
5000
A Boston Dynamics csapatának 2020-21 fordulóján rendezett évzáró, évindító bulija remekül sikerült. Az egész stáb összejött, hogy megünnepeljék egy - a reményeik szerint - boldogabb év kezdetét. Mivel egy hosszan tartó folyamat eredményeként 2021. júliusára teljes egészében megvásárolja őket a Honda, így erre minden esélyük meg is van.
A japánok a robottechnológia nagy úttörői, de a bostoni fiúk sem piskóták. Évekig tartó fejlesztésnek köszönhetően jött létre a robotkutya, „aki” minden mókázás ellenére rengeteg fontos fejlesztést hozott a robotika területére. 360 fokos látómező, stabilitás, gyorsaság, erő, hogy csak néhányat említsünk.
Az emberi alakot utánzó robotok az Atlas nevet kapták, már egy korábbi bemutatón is bizonyították, hogy komoly akrobatikus mutatványokra is képesek. A bukfenc csak a gyengébb elemek közül való, a pálinka ivásról pedig nem szól a fáma. Az inkább megmarad hungarikumnak.
Ami viszont a marketingeseiket dicséri az az, hogy ilyen kis videók készítésével népszerűsítik az eszközt. Látványos, táncos elemekkel mutatják be a robotok képességeit. A fejlesztő mérnökök elárulták azt is, hogy a siker egyelőre 80%-os, tehát minden ötödik alkalommal előfordulhat egyensúlyvesztés. Ahogy elnézem ezt a videót, némelyik mozdulatot el sem tudnám végezni, és örülnék, ha csak minden ötödik próbálkozás végződne eséssel.
A robotika eléggé megosztó terület, de a Boston Dynamics videóit elnézve most úgy tűnik mégis ez lesz a jövő. Musk robotjáról hallottál már?
🤔
TP Robi
Szerintem csatlakozz a sikerközösségünkhöz, mert akkor itt például egy teljesen másik felirat lesz számodra elérhető!
Tényleg minden emberi munka kiváltható lesz robotokkal?
A TP Portálon a TartalomKezelő színtéren 4 fő témacsoportunk van:
TP Luxury TP Motivátor TP Nagyvilági Érdekes TP Bolygó I. a Föld
Válassz a fenti témák közül, vagy nézd meg a 5000
Regisztrálj most, akár 5000 kezdő egyenleggel indulhatsz, már 0 Ft-ért! Melyik a Te SikerKaraktered? - TP RobiDroid
Úgy érzed? Szólj hozzá...
Nem látod a hozzászólásokat?
Ennek több oka is lehet!
Nézzük meg sorban:
1. Inkognitó ablakban előfordulnak ilyenek...
2. Nem vagy bejelentkezve a Facebookra. Jelentkezz be! 😉
3. A böngésződben erőteljesen paranoid beállítások vannak érvényben. A TP oldalain nem kell tartanod semmitől, nyugodtan kikapcsolhatod a teljes webhelyen az AdBlockert, illetve a nyomkövetés elleni védelmet. Például Firefox böngészőben a címsor előtti pajzsra kattintva tudod ezt megtenni:
3. Chrome böngészőben ez sokszor problémás... Ha elküldöd magadnak a linket (Link másolása gomb), és Messengeren nyitod meg (Facebook böngészőben), akkor nagyobb eséllyel látod a Like és Hozzászólás lehetőségeket. Ha esetleg tudod, hogy milyen beállítással lehet behozni a Facebook hozzászólásokat és a Like gombot, akkor kérlek jelezd ezt nekünk is! Örömmel kiegészítenénk ezt a leírást! Egy kis meglepetéssel pedig megháláljuk neked a segítséget!
4. A böngészők egyre komolyabb - alap - védelemmel vannak ellátva a nyomkövetéseket illetően. Ez viszont megnehezíti az etikus és kártékony tartalmaktól mentes - így a SikerVeled.hu - weboldalak használhatóságát is. Javasoljuk, hogy olyan böngészőt és olyan beállításokat használj, amivel teljes értékűen tudod használni a TP Portál és a Facebook által (Pl.: Like, Megosztás, Hozzászólás) nyújtott lehetőségeket!
5. Később még bővítjük. Egyelőre még várjuk a visszajelzéseiteket a különféle böngészők és azok beállításai kapcsán. Köszönjük, ha segítesz ebben!
6. Senki nem írt hozzászólást... Igen, ebben az esetben sem fogsz hozzászólást látni, viszont itt főként technikai értelemben gondoljuk, hogy nem látod a hozzászólásokat. Tehát ha még a hozzászólás lehetőségét sem látod... Mindenesetre, ha TE éppen látod a lehetőséget és hozzá tudsz szólni, akkor kérlek reagálj valami konstruktívat az adott tartalmat illetően. Köszönjük!
TP RobiDroid