1964. március 9-én gördült le a szállítószalagról az első Ford Mustang modell és április 17-én mutatták be először nyilvánosan, New Yorkban. A sorozatgyártás megkezdéséig viszont még olyan sok változtatást hajtottak végre, hogy többnyire 1965 első félévi modelljeként szokták emlegetni. Az azóta már a hetedik generációnál tartó fejlesztések eredményeként a modell folyamatosan megújul, egyre modernebb külső és belső jellemzi, de a Mustang kezdettől az autós világ meghatározó darabja volt, csak az első 18 hónapban több, mint egymillió példány talált gazdára.
Ha elnyeri a tetszésedet a tartalom, arra biztatunk, hogy mondd el véleményedet egy hozzászólásban. Megosztásodat pedig kifejezetten köszönjük! Sőt! Meghálálhatjuk? Használd a Markoló funkciót az extra Tőzsdearanypontok gyűjtéséhez! Siker, Veled! ;)
5000
Érdekesség: A fenti videó kakukk tojás is egyben a logó tekintetében, hiszen a Shelby esetében a kobra jelenik meg a vágtató ló helyett. A legtöbb Mustang természetesen, ahogyan a legújabb elektromos fajták is, őrzik a klasszikus lovas logót.
Lehet, hogy a tényleges forgalomba hozatal csak 1965-ben következett be, de a harmadik James Bond filmben, a Goldfinger-ben, 1964. szeptemberében már ez a jármű szerepelt. Nem a főhős vezette, Sean Connery egy másik autócsodával "csak" üldözte a Tilly Mastersont alakító Tania Mallet-et, aki egy 1964-es Ford Mustang kabrió kulcsát kapta. Azóta is megállíthatatlanul fejlődik a masina, mindíg újítanak, modernizálnak rajta valamit, anélkül, hogy az alapvető stílusjegyek komolyabban változnának. 2021-ben kijöttek az első teljesen elektromos változattal. Minden változik tehát, kivéve egy nagyon lényeges elemet és ez az ami eredetileg magyar. Igen, a vágtató lovat ábrázoló logóról van szó, melynek tervezője egy magyar születésű honfitársunk, Charles Keresztes volt.
Budapesten született és sokáig Magyarországon élt. Egészen fiatal korában elkezdett lovagolni, olyan szinten, hogy később az olimpiai lovascsapatba is bekerült, sőt a világháború idején is lovasosztagot vezetett. 1951-ben került ki Amerikába, ahol a Fordnál helyezkedett el illusztrátorként. A logó ötlete Philip T. Clark fejében született meg, akinek az ihletet a száguldó lovak látványa adta. Számtalan változatot készített, de az általa megálmodott figura túl magas volt ahhoz, hogy elférjen a hűtőrácson. Keresztes, aki lovas múltja mellett nagyszerű szobrász tudással is rendelkezett gipszből megalkotta azt az emblémát, amelyik a korábbiaknál laposabb volt, így már könnyedén elfért a hűtőrácson. Tervezőtársa, Waino Kangas faszobrot készített és ahogy mondani szoktuk, a többi már történelem.
😉
TP Robi
A típus egyik nagy hazai rajongója az a Kaáli Nagy Géza, akinek Dörgicsén található múzeumában mostantól bárki által megtekinthető a világ egyik legnagyobb és legegyedibb Mustang emblémája. Az 1,5 méteres alkotás javarészt régi Ford Mustang alkatrészekből készült 400 munkaóra során, Barta János szobrász a legendás ló szívét stílusosan egy dugattyúból alakította ki. A Kaáli Autó-Motor Múzeumban egy körbeforgatható talapzatra került a szobor. A talapzatot Nagy Péter restaurátor készítette régi Mustang-alkatrészekből. A januárban 80. születésnapját ünnepelt Kaáli professzor ötven évig élt az Egyesült Államokban, és hosszú évtizedek óta gyűjti a különleges autókat, motorokat.
A Ford Mustang és ennek következtében az ikonikus embléma is szédületes karriert futott be. Különleges élmény egy ilyen autó vezetése, a kezdeti példányoké csakúgy, mint a modern változatoké. Akinek van lehetősége mindenképpen próbálja ki, akinek nincs, az pedig látogasson el Kaáli professzor múzeumába, ahol számos egyéb érdekes részletet fedezhet fel!
Szerintem csatlakozz a sikerközösségünkhöz, mert akkor itt például egy teljesen másik felirat lesz számodra elérhető!
Ültél már Ford Mustang-ban? Esetleg vezetted is?
A TP Portálon a TartalomKezelő színtéren 4 fő témacsoportunk van:
TP Luxury TP Motivátor TP Nagyvilági Érdekes TP Bolygó I. a Föld
Válassz a fenti témák közül, vagy nézd meg a 5000
Regisztrálj most, akár 5000 kezdő egyenleggel indulhatsz, már 0 Ft-ért! Melyik a Te SikerKaraktered? - TP RobiDroid
Úgy érzed? Szólj hozzá...
Nem látod a hozzászólásokat?
Ennek több oka is lehet!
Nézzük meg sorban:
1. Inkognitó ablakban előfordulnak ilyenek...
2. Nem vagy bejelentkezve a Facebookra. Jelentkezz be! 😉
3. A böngésződben erőteljesen paranoid beállítások vannak érvényben. A TP oldalain nem kell tartanod semmitől, nyugodtan kikapcsolhatod a teljes webhelyen az AdBlockert, illetve a nyomkövetés elleni védelmet. Például Firefox böngészőben a címsor előtti pajzsra kattintva tudod ezt megtenni:
3. Chrome böngészőben ez sokszor problémás... Ha elküldöd magadnak a linket (Link másolása gomb), és Messengeren nyitod meg (Facebook böngészőben), akkor nagyobb eséllyel látod a Like és Hozzászólás lehetőségeket. Ha esetleg tudod, hogy milyen beállítással lehet behozni a Facebook hozzászólásokat és a Like gombot, akkor kérlek jelezd ezt nekünk is! Örömmel kiegészítenénk ezt a leírást! Egy kis meglepetéssel pedig megháláljuk neked a segítséget!
4. A böngészők egyre komolyabb - alap - védelemmel vannak ellátva a nyomkövetéseket illetően. Ez viszont megnehezíti az etikus és kártékony tartalmaktól mentes - így a SikerVeled.hu - weboldalak használhatóságát is. Javasoljuk, hogy olyan böngészőt és olyan beállításokat használj, amivel teljes értékűen tudod használni a TP Portál és a Facebook által (Pl.: Like, Megosztás, Hozzászólás) nyújtott lehetőségeket!
5. Később még bővítjük. Egyelőre még várjuk a visszajelzéseiteket a különféle böngészők és azok beállításai kapcsán. Köszönjük, ha segítesz ebben!
6. Senki nem írt hozzászólást... Igen, ebben az esetben sem fogsz hozzászólást látni, viszont itt főként technikai értelemben gondoljuk, hogy nem látod a hozzászólásokat. Tehát ha még a hozzászólás lehetőségét sem látod... Mindenesetre, ha TE éppen látod a lehetőséget és hozzá tudsz szólni, akkor kérlek reagálj valami konstruktívat az adott tartalmat illetően. Köszönjük!
TP RobiDroid