Ebben a tartalomban egy rövid bevezetőben látható lesz, hogy eddig milyen tartalmak kapcsán volt szó az ISS-ről, azaz a Nemzetközi Űrállomásról. Érdemes lesz a videó alatti soroknál is figyelni, hiszen egy interaktív (online) telepítés nélküli is azonnal elindítható szimulátor segítségével Te is kipróbálhatod, hogy milyen lenne dokkolni az űrállomáson. Egy szuper videó animációt is láthattok arról, hogy milyen mérföldkövek és nemzetközi együttműködések mentén jött létre az egyik legdrágább Földi-emberek alkotta űreszköz.
A projekt kifejezetten jól mutatja, hogy ha a nyugati és keleti világ összefog, akkor az az egész emberiségre nézve fejlődést és haladást jelenthet. Őszintén bízom benne, hogy a nemzetek ismét komolyabb egyetértésre és olyan békére találnak, amelyek tartósan fenntartható módon képviselik a fajunk érdekeit. Továbbra is jó lenne látni az űr felfedezésére irányuló olyan együttműködéseket, amely a tudományos fejlődés mellett az ember által érintett minden égitestet nagy becsben tart annak használata közben!
Ha elnyeri a tetszésedet a tartalom, arra biztatunk, hogy mondd el véleményedet egy hozzászólásban. Megosztásodat pedig kifejezetten köszönjük! Sőt! Meghálálhatjuk? Használd a Markoló funkciót az extra Tőzsdearanypontok gyűjtéséhez! Siker, Veled! ;)
5000
A legegyszerűbben a Nemzetközi Űrállomással, vagy világűrrel kapcsolatos cikkeink listáját úgy láthatnád, hogy ha az ISS, vagy a világűr címkére nyomnál, de a sok-sok tartalom miatt egy-két mondatban meg is említenék pár olyat, amit érdemes lenne kiemelten jobban megnézned, illetve a kapcsolódó lehetőségeit kipróbálnod.
Az alábbi videóban láthatod majd, hogyan épült fel az ISS modulról-modulra, illetve a főbb fejlesztési mérföldköveket. Ha szeretnéd belülről is jobban megnézni, akkor ebben a tartalomban egy komplett idegenvezetést kaphatsz egy kedves űrhajóstól.
😉
TP Robi
A fenti videóban beállítható a magyar nyelv (fordítás) is a feliratnál, ha esetleg valakinek ez nagyobb segítséget jelent. Az animáció egyébként nagyon jó minőségű és szinte komment nélkül is érthető, hogy miről van benne szó. A videóban sokszor látható, hogy kezdetben egy űrsikló robot karja segítette az egyes elemek egymáshoz csatolását, dokkolását, amelyet követően az űrállomás is kapott egy robotkart. A későbbi dokkolásokban ez is segített, ráadásul a közös nemzetközi dokkolási szabvány megjelenése előtt egy átalakító/csatoló elemre is szükség volt. A hamarosan említésre kerülő szimulátorban nem számíthatunk a robotkar segítségére, viszont kellemes élményeink lehetnek.
Az izgalmas, interaktív dokkolási szimulátort - amelyet már a bevezetőben is említettem - mindenképpen érdemes kipróbálnod, de ha esetleg nehéznek találod és szeretnél egy-két magyar instrukciót a sikeres dokkoláshoz, akkor abban itt segítek neked! (Egyszerű és praktikus videós útmutató, amelyet örömmel készítettem neked.) A dokkolás egyébként kb 3 perc alatt simán kivitelezhető, szóval ne ijedj meg, hogy az előbb említett segítő videóm közel 30 perces, hiszen az a magyarázatok és a vicces bakijaim miatt ilyen hosszú. Ha úgy érzed, nyugodtan tekerj majd bele a videóba. Sőt, szerintem kiegészítem azt a cikket egy valóban rövid, mindössze 3 perces dokkolással. Ha már tudod, hogy mit és hogyan kell, akkor neked is fog menni, talán még szebben is! 😊 Próbáld ki bátran!
Szerintem csatlakozz a sikerközösségünkhöz, mert akkor itt például egy teljesen másik felirat lesz számodra elérhető!
Kipróbáltad a SpaceX Dragon dokkolás szimulátort?
A TP Portálon a TartalomKezelő színtéren 4 fő témacsoportunk van:
TP Luxury TP Motivátor TP Nagyvilági Érdekes TP Bolygó I. a Föld
Válassz a fenti témák közül, vagy nézd meg a 5000
Regisztrálj most, akár 5000 kezdő egyenleggel indulhatsz, már 0 Ft-ért! Melyik a Te SikerKaraktered? - TP RobiDroid
Úgy érzed? Szólj hozzá...
Nem látod a hozzászólásokat?
Ennek több oka is lehet!
Nézzük meg sorban:
1. Inkognitó ablakban előfordulnak ilyenek...
2. Nem vagy bejelentkezve a Facebookra. Jelentkezz be! 😉
3. A böngésződben erőteljesen paranoid beállítások vannak érvényben. A TP oldalain nem kell tartanod semmitől, nyugodtan kikapcsolhatod a teljes webhelyen az AdBlockert, illetve a nyomkövetés elleni védelmet. Például Firefox böngészőben a címsor előtti pajzsra kattintva tudod ezt megtenni:
3. Chrome böngészőben ez sokszor problémás... Ha elküldöd magadnak a linket (Link másolása gomb), és Messengeren nyitod meg (Facebook böngészőben), akkor nagyobb eséllyel látod a Like és Hozzászólás lehetőségeket. Ha esetleg tudod, hogy milyen beállítással lehet behozni a Facebook hozzászólásokat és a Like gombot, akkor kérlek jelezd ezt nekünk is! Örömmel kiegészítenénk ezt a leírást! Egy kis meglepetéssel pedig megháláljuk neked a segítséget!
4. A böngészők egyre komolyabb - alap - védelemmel vannak ellátva a nyomkövetéseket illetően. Ez viszont megnehezíti az etikus és kártékony tartalmaktól mentes - így a SikerVeled.hu - weboldalak használhatóságát is. Javasoljuk, hogy olyan böngészőt és olyan beállításokat használj, amivel teljes értékűen tudod használni a TP Portál és a Facebook által (Pl.: Like, Megosztás, Hozzászólás) nyújtott lehetőségeket!
5. Később még bővítjük. Egyelőre még várjuk a visszajelzéseiteket a különféle böngészők és azok beállításai kapcsán. Köszönjük, ha segítesz ebben!
6. Senki nem írt hozzászólást... Igen, ebben az esetben sem fogsz hozzászólást látni, viszont itt főként technikai értelemben gondoljuk, hogy nem látod a hozzászólásokat. Tehát ha még a hozzászólás lehetőségét sem látod... Mindenesetre, ha TE éppen látod a lehetőséget és hozzá tudsz szólni, akkor kérlek reagálj valami konstruktívat az adott tartalmat illetően. Köszönjük!
TP RobiDroid