A Floridai Egyetem kutatóinak sikerült lúdfüvet nevelniük a Hold talaján. Még az Apollo 11 űrhajósai által hozott holdkőzet mintáiból használtak fel egy kis mennyiséget, hogy növényt termesszenek. Szokás szerint egy-két videó (ezeket főleg az angolul tudók fogják érteni, de a lényeg fordítás nélkül is „átjön”) és kép segíti a könnyebb megértést. Az alattuk lévő cikkből pedig mindent megtudhatsz röviden és tömören.
Ha elnyeri a tetszésedet a tartalom, arra biztatunk, hogy mondd el véleményedet egy hozzászólásban. Megosztásodat pedig kifejezetten köszönjük! Sőt! Meghálálhatjuk? Használd a Markoló funkciót az extra Tőzsdearanypontok gyűjtéséhez! Siker, Veled! ;)
5000
A kísérlet célja az volt, hogy megállapítsák képesek-e a növények fejlődni a Hold felszínéről származó durva porban. Robert Feri a Floridai Egyetem tudósa által vezetett csoport megállapította, hogy a kőzet durvasága és egyéb tulajdonságai miatt a növények a földinél lassabban fejlődtek. A legtöbb egyed végül elszáradt.
Forrás: Plantarium info
Neil Armstrong és Buzz Aldrin az Apolló 11 fedélzetén hozta le az első mintákat, de ezek a Nyugalom tengerének nevezett holdterületről származtak. Mivel ez a tájék néhány milliárd évvel tovább volt kitéve a kozmikus sugárzásnak, így a növények fejlődése szempontjából is ez bizonyult a legkevésbé biztatónak. Összesen hat Apolló-küldetés volt, ezek űrhajósai mindössze 382 kiló holdkőzetet és talajmintát hoztak a Földre. A legtöbbet elzárták, de a NASA végül tavaly év elején 12 grammot átadott a Floridai Egyetem kutatóinak. A régóta várt ültetést tavaly májusban végezték el egy laboratóriumban.
🤔
TP Robi
A tudományos fantasztikum világában nem ez az első ilyen kísérlet. A Mentőexpedíció című filmben például a Matt Damon által alakított űrhajós botanikus krumplit termel a marsi talajon. Van néhány buktató, de az elképzelés mindenesetre megragadja a fantáziát.
Ez csak egy rövid részlet, de az egész film remek. Tudom ajánlani, mert nagyon elgondolkodtató!
Egyébként tudtad, hogy TP Robi neve is már a Marson van?
Legyen a tiéd is?
Néhány érdekes cikket találtunk a fenti témában, úgymint a Naprendszerünk bolygói, vagy többek között a világűrbeli élet lehetőségeinek határát feszegető sorozatunkat. Ezek mindegyike bekerült már a TP Nagyvilági Érdekes téma csoportba. Ha tetszett a fenti tartalom, akkor ezeket a cikkeket is ajánlom:
Élet a világűrben! - 1. - (Mikor, hol és hogyan?)
Élet a világűrben! - 2. - (Űrlény múzeum!)
Élet a világűrben! - 3. - (A Nagyok nyomában!)
Szerintem csatlakozz a sikerközösségünkhöz, mert akkor itt például egy teljesen másik felirat lesz számodra elérhető!
A TP Portálon a TartalomKezelő színtéren 4 fő témacsoportunk van:
TP Luxury TP Motivátor TP Nagyvilági Érdekes TP Bolygó I. a Föld
Válassz a fenti témák közül, vagy nézd meg a 5000
Regisztrálj most, akár 5000 kezdő egyenleggel indulhatsz, már 0 Ft-ért! Melyik a Te SikerKaraktered? - TP RobiDroid
Úgy érzed? Szólj hozzá...
Nem látod a hozzászólásokat?
Ennek több oka is lehet!
Nézzük meg sorban:
1. Inkognitó ablakban előfordulnak ilyenek...
2. Nem vagy bejelentkezve a Facebookra. Jelentkezz be! 😉
3. A böngésződben erőteljesen paranoid beállítások vannak érvényben. A TP oldalain nem kell tartanod semmitől, nyugodtan kikapcsolhatod a teljes webhelyen az AdBlockert, illetve a nyomkövetés elleni védelmet. Például Firefox böngészőben a címsor előtti pajzsra kattintva tudod ezt megtenni:
3. Chrome böngészőben ez sokszor problémás... Ha elküldöd magadnak a linket (Link másolása gomb), és Messengeren nyitod meg (Facebook böngészőben), akkor nagyobb eséllyel látod a Like és Hozzászólás lehetőségeket. Ha esetleg tudod, hogy milyen beállítással lehet behozni a Facebook hozzászólásokat és a Like gombot, akkor kérlek jelezd ezt nekünk is! Örömmel kiegészítenénk ezt a leírást! Egy kis meglepetéssel pedig megháláljuk neked a segítséget!
4. A böngészők egyre komolyabb - alap - védelemmel vannak ellátva a nyomkövetéseket illetően. Ez viszont megnehezíti az etikus és kártékony tartalmaktól mentes - így a SikerVeled.hu - weboldalak használhatóságát is. Javasoljuk, hogy olyan böngészőt és olyan beállításokat használj, amivel teljes értékűen tudod használni a TP Portál és a Facebook által (Pl.: Like, Megosztás, Hozzászólás) nyújtott lehetőségeket!
5. Később még bővítjük. Egyelőre még várjuk a visszajelzéseiteket a különféle böngészők és azok beállításai kapcsán. Köszönjük, ha segítesz ebben!
6. Senki nem írt hozzászólást... Igen, ebben az esetben sem fogsz hozzászólást látni, viszont itt főként technikai értelemben gondoljuk, hogy nem látod a hozzászólásokat. Tehát ha még a hozzászólás lehetőségét sem látod... Mindenesetre, ha TE éppen látod a lehetőséget és hozzá tudsz szólni, akkor kérlek reagálj valami konstruktívat az adott tartalmat illetően. Köszönjük!
TP RobiDroid