Talán a szerencsének is köszönhető, de a tudományos felkészültségnek és a fejlődésnek mindenképpen, hogy a legutóbbi űrkutatási akciók sorra sikerrel jártak. Ebben a cikkben egy kis visszacsatolás is lesz az eddig történtekre, de cseppet sem figyelmen kívül hagyva a legfőbb célt és a "jövő zenéjét": Lesz-e, illetve hogyan lehet bizonyítékunk arra, hogy a Marson volt élet? Mikor élhetünk mi emberek is egy másik bolygón?
A Perseverance - nevéhez hűen - kitartóan dolgozik a Mars felfedezésén és a különféle minták gyűjtésén. A videó alatt látható lesz egy olyan kép is, amely egy montázsban mutatja be a marsjáró által eddig fúrt 36 darab lyukat. Kezdjük azzal a nagyjából 1,5 perces videó animációval, ahol látványosan mutatja be a NASA, hogyan kerülnek majd vissza az értékes minták a Földre.
Ha elnyeri a tetszésedet a tartalom, arra biztatunk, hogy mondd el véleményedet egy hozzászólásban. Megosztásodat pedig kifejezetten köszönjük! Sőt! Meghálálhatjuk? Használd a Markoló funkciót az extra Tőzsdearanypontok gyűjtéséhez! Siker, Veled! ;)
5000
Az űrkutatás rendkívül fontos terület, hiszen ezzel bővíthetjük az emberiség határait, ráadásul mindezt úgy, hogy alapvetően nem egy másik ország területének rovására történhet ez, amely olyan sok - valahol teljesen értelmetlen és véres - háborút jellemez, sajnálatos módon még napjainkban is. Anyabolygónkon is számos kihívással kell megküzdenünk, de a hosszabb távú célokról sem szabad megfeledkeznünk, azaz arról a célról, amit Elon Musk két szóban talán úgy összegezne a jövőbeni emberiséggel kapcsolatban, hogy: Multiplanetary species!
Bár nem volt egyszerű, igyekeztem ebbe a fenti két rövid és tömör mondatba belesűríteni az űrkutatás fontosságát, annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy bőven van megoldandó feladat a Földön, naprendszerünk legkáprázatosabb bolygóján.
😏
TP Robi
Visszatérve a Perseverance mintáira, amelynek tervezett visszaküldési módjáról fent láthattunk egy jó kis összefoglaló animációt, lenne két észrevételem. Az egyik, hogy általában elég pontos és precíz alapossággal készítik el ezeket a videókat. Emlékszem, amikor még az előbb említett marsjáró landolásáról készültek hasonló tervek, amelyhez képest meglepően hasonló volt a kivitelezés. Ez persze szuper, de - laikus - aggodalmaim vannak a videó 49-50 másodpercénél látható rakéta indításával kapcsolatban. Egyszerűen ez a "kiugrik és beindul" rakéta start kicsit kapkodósabbnak tűnik ahhoz képest, mintha egy robotkar szépen felállítaná egy indítási pozícióba és úgy indulna útnak. Persze az utóbbi időkben tapasztalható sok-sok sikert és rendkívüli precizitással nyújtott teljesítményt (NASA, SpaceX, ESA, stb.) látva nehezen kérdőjelezem meg a tervezett módszert, hiszen számos ok lehet, amely miatt egy ilyen "kiugrós start" rakéta indítás mellett döntenének, de úgy éreztem ezt muszáj leírnom, megemlítenem. (Természetesen bátran írj konstruktív hozzászólást, ha szeretnél!) Akárhogy is lesz, szurkolok, hogy sikerüljön és legfeljebb csak ámulok-bámulok a végső megoldáson, mintha csak egy áttetsző rakétakilövést látnék.
Ez nagy kár lenne, mert a marsi kőzetminták, hatalmas tudományos lehetőséget rejtenek. Jelenleg egyre inkább úgy tűnik, hogy az elsőbbség Kínáé lehet, ami a marsi kőzetek földi vizsgálatát illeti. Míg Kína a tervek szerint már 2028-ban elindítaná a mintagyűjtő és hazaszállító küldetését, a NASA a legjobb esetben sem állhat ennek neki 2030 előtt.
Bár az eredeti elképzelések szerint 2030-ban hozták volna a mintákat haza, az elemzők arra jutottak, hogy még jelentős költségtöbblettel is csak 2040-re érkezhetnének meg ezek a Földre. Az ekkora késedelem és a további költség is elfogadhatatlan, többek közt emiatt is kell teljesen új terveket kidolgozni.
A mostani, közel fél tonnás megoldás helyett valószínűleg egy jóval kisebb, könnyebb leszállóegység lehet az új tervek kulcsa. Bill Nelson, a NASA igazgatója elmondta, hogy gyökeres változtatásra van szükség, a korábbi tervek minden további alakítgatása csak pénzt vonna el a NASA többi bolygókutató küldetésétől, azokat lehetetlenítené el a költségei miatt. Érdekes adalék az is, hogy az ESA továbbra is a NASA partnerei közt szerepel, de egyelőre nem világos, milyen feladata lehet, ha új tervek készülnek a minták hazaszállítására.
Ugye a Perseverance marsjárót egy olyan helyre küldték, ahol nagy eséllyel bukkanhatunk az élet történelmi nyomaira. (Jezero-kráter.) Ezért is olyan fontosak a minták, hiszen hiába egy kis autó méretű tudományos laboratórium ez a berendezés, fontos lenne a Földön is megvizsgálnunk a Marsról származó kincseket. Itt egy interaktív térkép a misszióról. Érdemes megnézni. (Régebben beágyaztuk ide a cikkbe, de ez jelenleg nem támogatott.) Az alábbi képen azért jól látszik, hogy az 1110. marsi napon hogyan nézett ki az addig bejárt út, illetve hogyan néz ki az interaktív térkép:
Az alábbi képösszeállításon látható 36 db lyuk, amelyet az eszköz eddig fúrt:
😆
TP Robi
A minták kapcsán a NASA még a Perseverance marsjáró landolása előtt közzétett egy videót, amely 2-3 percben megmutatja, hogyan fúrja ezeket a lyukakat a marsjáró, továbbá hogyan és hova tárolja el azokat, ameddig azok az indulásra várnak a Föld felé:
A cikk vége felé, azért egy pillanatra gondoljunk csak bele:
Milyen fantasztikus és történelmi pillanat lenne, ha bizonyítékunk lenne rá, hogy a Földön kívül is létezik az élet?
Űrlények múzeuma!
Elsőre SCI-FI-be illő tartalmat pillanthatsz meg, mégis olyan lenyűgöző és logikus, hogy ha még nem láttad az előbb említett cikkünket, akkor javaslom, hogy kattints rá, izzítsd be a magyar feliratot a kapcsolódó videón és nyitott elmével nézd és olvasd! Számomra ez az egyik kedvenc tartalmunk a sok közül és bízom benne, hogy neked is elnyeri a tetszésedet!
Mielőtt mennél, örömmel venném, ha az alábbi kérdésre, vagy a cikkel kapcsolatban leírnád a véleményedet egy hozzászólásban. Ha tetszett, akkor bátran oszd meg a tartalmainkat az ismerőseiddel is, mert lehet számukra is élményt nyújtana! Mit gondolsz? Kinek tetszene?
Szerintem csatlakozz a sikerközösségünkhöz, mert akkor itt például egy teljesen másik felirat lesz számodra elérhető!
A TP Portálon a TartalomKezelő színtéren 4 fő témacsoportunk van:
TP Luxury TP Motivátor TP Nagyvilági Érdekes TP Bolygó I. a Föld
Válassz a fenti témák közül, vagy nézd meg a 5000
Regisztrálj most, akár 5000 kezdő egyenleggel indulhatsz, már 0 Ft-ért! Melyik a Te SikerKaraktered? - TP RobiDroid
Úgy érzed? Szólj hozzá...
Nem látod a hozzászólásokat?
Ennek több oka is lehet!
Nézzük meg sorban:
1. Inkognitó ablakban előfordulnak ilyenek...
2. Nem vagy bejelentkezve a Facebookra. Jelentkezz be! 😉
3. A böngésződben erőteljesen paranoid beállítások vannak érvényben. A TP oldalain nem kell tartanod semmitől, nyugodtan kikapcsolhatod a teljes webhelyen az AdBlockert, illetve a nyomkövetés elleni védelmet. Például Firefox böngészőben a címsor előtti pajzsra kattintva tudod ezt megtenni:
3. Chrome böngészőben ez sokszor problémás... Ha elküldöd magadnak a linket (Link másolása gomb), és Messengeren nyitod meg (Facebook böngészőben), akkor nagyobb eséllyel látod a Like és Hozzászólás lehetőségeket. Ha esetleg tudod, hogy milyen beállítással lehet behozni a Facebook hozzászólásokat és a Like gombot, akkor kérlek jelezd ezt nekünk is! Örömmel kiegészítenénk ezt a leírást! Egy kis meglepetéssel pedig megháláljuk neked a segítséget!
4. A böngészők egyre komolyabb - alap - védelemmel vannak ellátva a nyomkövetéseket illetően. Ez viszont megnehezíti az etikus és kártékony tartalmaktól mentes - így a SikerVeled.hu - weboldalak használhatóságát is. Javasoljuk, hogy olyan böngészőt és olyan beállításokat használj, amivel teljes értékűen tudod használni a TP Portál és a Facebook által (Pl.: Like, Megosztás, Hozzászólás) nyújtott lehetőségeket!
5. Később még bővítjük. Egyelőre még várjuk a visszajelzéseiteket a különféle böngészők és azok beállításai kapcsán. Köszönjük, ha segítesz ebben!
6. Senki nem írt hozzászólást... Igen, ebben az esetben sem fogsz hozzászólást látni, viszont itt főként technikai értelemben gondoljuk, hogy nem látod a hozzászólásokat. Tehát ha még a hozzászólás lehetőségét sem látod... Mindenesetre, ha TE éppen látod a lehetőséget és hozzá tudsz szólni, akkor kérlek reagálj valami konstruktívat az adott tartalmat illetően. Köszönjük!
TP RobiDroid